Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vasárnap vagy hétfőn kellemes a Clásico?

2010.10.28

Az szinte már kizárható, hogy a meccset november 27-én, szombaton tartsák, hiszen ugyanazon a héten kedden és szerdán még Bajnokok Ligája fordulót rendeznek, és mindkét edző szeretne több időt készülni az ősz legfontosabb bajnokijára. A meccset követő héten viszont nem lesz hétközi kötelezettsége a csapatoknak, akik így azt is el tudnák vállalni, hogy hétfőn legyen a meccs, ami nagyon rossz döntés lenne a televíziók szempontjából, a szurkolók szempontjából, viszont kedvezne a meccset biztosító rendőri erőknek.

A vasárnapi rendezés ellen ugyanis az szól, hogy a rendőrség kiemelt kockázatú eseményként  kezeli a bajnokit, és nem szeretné elvállalni egy ilyen meccs biztosítását a szintén vasárnap rendezendő katalóniai parlamenti választások mellett. A gondot a vasárnap kapcsán már nem az okozza elsősorban, hogy az embereknek ugyanazon a napon szavazniuk is kell, illetve meccset is szeretnének nézni, hiszen előbbire sokszor elég 10 percet szánni összesen a napjukból.

A meccs biztosítása maradna tehát az egyetlen szempont, ami a vasárnap esti játék ellen szólna, ám ez a lobbi nem biztos, hogy lesz annyira erős, hogy a televíziókkal és a klubok érdekeivel szemben győzzön. Mert a meccset a nagyon sok országban közvetítenék világszerte, a televíziók számára is kiemelt eseményről van szó, melyet célszerű lenne nem hétköznap játszani. Ez még akkor is így van, ha egyébként jól hangzik az a szólam, hogy a történelem első hétfői Clásicóját rendeznék, ha végül a meccs elcsúsztatását választják.

eurobarca.hu

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.